Üdvzöllek

Üdvözlök mindenkit a blogomon.
További szép napot.

2011. január 23., vasárnap

IV. Béla uralkodása

Apját, II. András királyt követte a trónon annak halálakor. Viszonyukat már korábban is burkolt, majd nyílt viszálykodás jellemezte. Első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván elődje politikájával. Politikai ideálja az első Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla kora dicsőségének visszaállítása. Az apja által juttatott „haszontalan és felesleges örökadományok” visszavételével próbálta gyengíteni a bárókat, saját hatalmát pedig erősíteni.
A király politikájával szembeni elégedetlenség oly nagy volt, hogy 1239-ben Béla kénytelen volt felhagyni az adományok visszavételével. A válságot tovább mélyítette a kunok befogadása. Ők Béla engedélyével telepedtek le az országban, ám – elsősorban nomád életmódjuk miatt – összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel. Béla azért fogadta be a kunokat, mivel a kunok jelentős haderőt képviseltek, ezenfelül a király a kereszténység terjedését látta a kunok befogadásában, ők ugyanis pogányok voltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése